Hasznos tanácsok útrakelőknek

Hasznos tanácsok útrakelőknek

Nem lesz autópálya, lesz új kategóriájú gyorsforgalmi út

2015. augusztus 28. - megmondó kapitány

Nem szeretnék politizálni, próbálom tárgyilagosan megközelíteni a témát. Azt mondja ma Tasó László: új kategóriát vezet be a kormány. Ez az új kategória valahol az autópálya és a gyorsforgalmi út között lesz. Mit is jelent ez pontosan?

2020-ig 515 kilométer gyorsforgalmi utat építenek. Addig van 5 évünk. Az évente 100 km. Ez itt már eleve kérdőjeles, hiszen kb. 3 éve csinálják az M85/M86 utakat, és ezek Sopronig illetve szombathelyig nem 100 kilométer távolságúak. Ezért gyanús, hogy eszerint kb 90 km utat átminősítenek, és 10 km-t megépítenek :)

Mit mond az új kategóriáról Tasó László?

2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező, leállósáv nélküli gyorsforgalmi út, amelynél lehetőség lesz egyebek mellett szintbeli kereszteződések, körforgalmak tervezésére és települések közelében jelzőlámpás irányítás kialakítására.

z14_0962_alonczikafoto.jpg

Az M86-os, amely nem tartalmaz leállósávot, azonban jelenleg szintbeli kereszteződést sem. Így jó is lenne. (forrás:alon.hu)

 

unfall_726_c11.jpg

Itt a gyorsforgalmi úton viszont már nincs fizikai elválasztás, útdíjköteles (Ausztria). A veszély nyilvánvaló

 

Mit is jelent ez? A 2x2 sáv között lesz valami fizikai korlát, amely nem engedi a frontális ütközést. Vagy legalábbis segít elkerülni, mert egy kamion azért a lemez korláton átmehet, ahogy volt is erre példa nem is oly régen.

Azonban a szintbeli kereszteződés már aggályos. Vagyis nem lesznek felül/aluljárók, sőt két út találkozása akár körforgalomként vagy turbo-körforgalomként is megvalósulhat. Egy ilyen úton több lehet a baleset.

Vadállatok elütése előfordulhat, leállósáv hiányában pedig a gyalogos gázolás esélye is megnő. Nyáron történt az M0-on egy baleset, amelyben egy autóját szerelő gyalogost ütött el egy kamion. A gyalogos láthatósági mellényben volt, leállósáv is volt. A gyalogos meghalt, jómagam láttam is a baleset utáni állapotot...

Ha szintbeli kereszteződés, súlyos balesetek történhetnek fél-frontálisan, oldalirányból. Ha körforgalom, akkor megnőhet a ráfutásos balesetek száma. Ez utóbbi mondjuk inkább feltartja a forgalmat, mint súlyos.

Miért jobb ez a megoldás, mint az autópálya?

Az építési költségek jóval alacsonyabbak. Ez tiszta sor, hiszen nem kell hidat-felüljárót építeni. Esetleg vadkerítés sem szükséges (vadveszély), sőt leállósávot sem kell építeni.

Ez akár jó is lehet közlekedésbiztonsági szempontból, de másik biztonsági szempontból rossz. Továbbá valószinűleg matricaköteles lesz az út, és más jellegű balesetek következhetnek be.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kocsivalutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr887739712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toodark 2015.08.29. 02:12:08

Szerintem valami olyasmire gondolhatnak, mint amilyen a 8-as út Székesfehérvártól Veszprémen át Márkóig. 2x2 sávos, újabban már középső elválasztóval, régebben még az sem volt. Igaz, az utóbbi években a szintbeli kereszteződéseket elkezdték átépíteni alul-felüljárósra, de még így is marad bőven települések közelében szintbeli.
Akiket veszprémieket ismerek szinte mindenki dicséri ezt a megoldást: olcsóbb, gyorsabban építhető, viszont nagyjából olyan kényelmesen, stresszmentesen használható mint egy autópálya.
Nyilván nem lehet ilyenen 600 kilométert tempomattal lassítás nélkül végignyomni, de elegendő csak 30-40 kilométerenként lassítani (max 70-re), utána megint vissza lehet állni 110-re. Okosan megépítve ugyanis csak a kis forgalmú, veszélytelen kereszteződések szintbeliek, adott esetben kanyarodó, gyorsító sávokkal megtámogatva, a komolyabb helyek pedig alul-felüljárósak.

Valószínűleg sokkal értelmesebb lett volna például Pécset hasonlóval összekötni az M6-ossal, mint a méreg drágán építeni egy "szellem autópályát".

megmondó kapitány 2015.08.29. 08:26:45

@toodark: igen, a 8-as remek lett. a 76-ost is így csinálják Zalaegerszegig. Az M6 akár lehetett volna ilyen is. Viszont Békéscsabáig számomra egy kicsit erős :D Oda én mindenképp pályát tennék. Nekem a szintbeli kereszteződésekkel van a legnagyobb bajom, mert azt tartom a leginkább balesetveszélyes területnek, illetve attól tartok, hogy sok utat egyszerűen átminősítenek.

¿Qué tapas hay? 2015.08.29. 10:37:15

Kicsit ez a német BAB 555 történetére emlékeztet, amikor a Köln-Bonn Schnellstraßét a korabeli rendszerváltást követően átminősítették országúttá, hogy az új gyorsforgalmi úttípus (az autópálya) megteremtését egyértelműen a fennálló politikai rendszer eredményének tudják be.

Amúgy a "gyorsforgalmi út" egy gyűjtőfogalom, Magyarországon az autópályák és az autóutak tartoznak ide. Ez a fent bemutatott forradalmian új úttípus meg már vagy negyven éve létezik, úgy hívják, hogy osztottpályás autóút.

Mindemellett nem ördögtől való dolog ez, aki autózott már pl. Lengyelországban, vagy az Egyesült Királyságban, annak nem lehet ismeretlen. Egyértelműen balesetveszélyesebb, mint egy autópálya, de ezt megfelelő forgalomszervezéssel, illetve pár apró szabály betartásával egész jól csökkenteni lehetne, amennyiben a "megfelelő forgalomszervezés" nem lenne alapvetően idegen a magyar néplélektől; illetve a más érdekeinek figyelembe vételét szolgáló szabályok betartása meg a magyarországi tranzitutakat nagy mennyiségben használó román, moldáv, bolgár, török, jugoszláv, ukrán és orosz gépkocsivezetőktől.

megmondó kapitány 2015.08.29. 10:46:25

@¿Qué tapas hay?: szívemből szólsz. Alapból nem lenne gond, de a 4-es út tökéletes példa erre. A szabályok betartása esetén nem lenne gond, mégis van. A 76-os úton nincs, az is ilyen. Ezért nem javasolnám ezt az út típust. Csak és kizárólag a vezetők viselkedése miatt.
süti beállítások módosítása