Hasznos tanácsok útrakelőknek

Hasznos tanácsok útrakelőknek

10 dolog, amit utálok útközben

Erősen szubjektív bejegyzés

2015. augusztus 21. - megmondó kapitány

Ki ne gondolkodna azon, milyen lenne az ideális autózás? Mégis ki mondhatja meg mi a jó és a mi a rossz?

highrisk-driver.jpg

Ha össze kéne szedni 10 dolgot, amely megnehezíti az autózást, sokan hasonló véleményen volnának, illetve néhány eltérés lenne.

Én összegyűjtöttem a kedvenceimet, amelyeknél már fel-fel szisszenek.

Néha csak egyszerűen idegesítőek a jelenségek, néha pedig igazán megérdemelnének a pokolban egy saját bugyrot.

Lássuk hát a negatív toplistát

1. Szüttyögők:

Ezek azok a jelenségek, amelyeket nehéz lenne komolyan meghatározni, mert sok mindenki tartozik ide. Egy átfogó megnevezést tudnék rájuk írni: képtelenek felvenni a forgalom ritmusát. Nem igazán köthető autótípushoz, bár megnövekedett a luxusautók használói között a szüttyögők száma. Megy 40-el az úton, sőt néha a belső sávban, és nem tudom mi a terve. Nézelődik? Beszélget? Kit érdekel, húzzon már el onnan, mert feltartja a többieket! Ezen 7/10-es az idegességi fokom :)

0111_kmora_06.jpg

70 km/h megengedett legnagyobb sebességű úton a belső sávban ez már nem okés

 

 

2. Szabályok felett állók:

Ezek a típusú autósok nagyjából mindenkinél kivágják a biztosítékot. Általában olyan ember, aki valamilyen okból kifolyólag azt gondolja az a bizonyos szabály nem vontakozik rá. Nem igazán sorolnám ide a gyorshajtókat, mert előfordulhat, hogy valaki azért megy gyorsan, mert oka van rá, és remélhetőleg nem lesz balesete. Inkább olyanokra gondolok, akik egyszercsak a piros lámpánál elindulnak, vagy épp meg sem állnak, záróvonalon át kanyarodnak balra (tök üres úton nem zavar, de egy forgalmas úton marhára tud zavarni), egyszercsak megállnak és beszélgetnek az ismerősükkel. Ne tegyétek ezt, mert mögöttetek mások is jönnek, és még a végén belétek szállnak. Idegességi faktor: 5/10

79598_657788_784x523.jpg

Nem csak haladni, megállni is lehet szabálytalanul. Ez senkinek sem jó (forrás: vezess.hu)

 

 

3. Elsőbbséget nem megadók:

Városban kevésbé zavaró, de országúton nagyon bosszantó és veszélyes mutatvány. Kezdődött a traktoros-távolsági buszos vezetőkkel. Főleg az tetszett bennük, hogy úgy jött ki elém nem egy, hogy közben mögöttem senki nem jött. Nincs gondolkodás, már csak egy autót kellett volna megvárni, és mindenki jól járt volna. Gondoljuk csak el: megy a forgalom az adott tempóval. Mi álló helyzetből indulunk. Mennyi idő szükséges, hogy nem padlógázzal felvegyük a forgalom ritmusát? És ezalatt akinek az elsőbbséget nem adtuk meg, hány métert megy? Sok zűrös helyzet volt ebből, nem ajánlom senkinek. De ha már kikanyarodik, akkor nyomja azt a rohadt gázpedált, mert többünk élete múlik rajta:) Idegességi faktor: 6/10

 

20141809102545.jpg

A kép tökéletesen illusztrálja a helyzetet. (forrás: police.hu)

 

4. Eltévedők:

Nos ez egy szubjektív elem. Jómagam is tévedtem már el, nem is egyszer. Tudom mit érez a másik, mire koncentrál. Azonban van egy nagy különbség a sima eltévedők és a szüttyögős eltévedők között. A sima eltévedő egyszerűen félreáll oda, ahol a többieket nem zavarja, és megpróbálja a helyzetét megoldani :) A szüttyögős pedig elkezd lassítani, össze-vissza indexelni, mindenkit megzavarni. Halkítsuk le a rádiót, ha címet keresünk :) Idegességi faktor: 4/10

 

359874_szembe_a_forgalommal_nagyon_eltevedt_a_sofor.jpg

Azért, mert nem tudjuk hol vagyunk, még illene tudni mit csináljunk (forrás: nyugat.hu)

 

5. Külső sáv félők:

Az autópálya felügyelet elkezdett kihelyezni táblákat a nyári kampány során, amelyben felhívják az autózók figyelmét egy fontos tényre: mindhárom sáv ki van fizetve. Ezért nyugodtan lehet használni őket. Tudom, hogy nehéz, és hétvégén kilóméterenként 1-1 kamion van a külső sávban, de ez a távolság pont elég arra, hogy ha 100-110-el megyünk, akkor kihúzódjunk a külső sávba. Nem leszünk ettől kevesebbek. A minap 144-et mutatott az órám, és bizony mindhárom sávot használtam. Még a külsőt is. Sajnos nem csak idegesítő, hanem rendkívül veszélyes is. Mögöttünk jön mondjuk 120-130-al az autó, belső sávban általában inkább 140 feletti tempóban mennek. Ő nem tud besorolni, de fékezni kell, sokszor erőset. Mivel nehéz az ilyen autók sebességét megbecsülni, ezért többnyire későn veszik észre, hogy egy csiga megy a középsőben, miközben a külső üres. 3 sáv, 4 kerék. Idegességi faktor: 6/10

image.jpg
Ezt kéne betartani

6. Fehérjefeldolgozó autók:

Az utak páriái. Nehéz szavakkal jellemezni azt a csíkot, amelyet húznak maguk után. Aki még nem érezte, szerencsés, aki pedig érezte, nos az tudja miről beszélek. Sima teherautó, plató helyett egy szép szálracsiszolt fémtartály van hátul, mindenféle veszély jelző matricákkal. Ha szemből jön, fel sem tűnik, hogy ez az. Ha előtted megy, legalább van időd felkészülni. Nos a tartalmuk: olyan állati tetemek, amelyek már nem tartalmaznak közvetlenül hasznos testrészeket. Ezeket viszik a fehérjefeldolgozóba. Gusztustalan. Persze ezt a munkát is el kell végezni, nem is bántanám a sofőröket, sőt egyenesen hősnek tartom őket. Inkább a jelenséggel van bajom. Tulajdonképp ez nem más, mint a mennyi idő alatt találod meg a belső levegőkeringetés gombot? verseny :D Idegességi faktor: 7/10

atevszolg_innovacios_es_szolgaltato10_0.jpg

Broááááf :D (forrás: hunhirado.hu)

 

7. Mindentvivők:

Amikor gyerekek voltunk, az autóskártyában létezett a mindentvivő kategória. Ez volt az amit bármilyen lapra rátéve vittük az ellenfél autóját. Esetünkben inkább az a kategória, ami konkrétan mindent visz...Ahogy a valóságshow alcíme is szólt: egy aki mindent visz. Mindegy, hogy elfér a kocsin, vagy sem, leesik-e útközben, leszarja, viszi. Egy ilyennel találkoztam, valami baszomvas esett le róla, beszorulván a kocsi alá. Szerencsére kárt nem okozott, de mi lett volna, ha...Nem értem, hogy miért kell ezeket a kocsi tetején több 100 kilóméteren keresztül vinni. Amire mindig figyelek még, amióta láttam 2 család nyaralását elkezdődni: a tetőn szállított bringa. Az M7 belső sávjában az érdi emelkedőn mindkettő lerepült. A bringák oda, a kocsik oda...szépen indult, volt sírás-rívás. Idegességi faktor: 4/10

minivan-space-china-1.jpg

 

 

8. 2000-es évek rajongói:

Avagy sokszor boyracer is lehet a kategória neve. Megveszik ma, mert már nem olyan drága, mint akkor volt...és az összes eddig felsorolt kategóriát képviselik...és az ezután következőeket is. Tiszta jó befektetés, akkor vesz Audit-BMWt-bármit, amikor olcsó az árfolyam. És amíg a városban üti-vágja-hajtja, az autópályán sokszor 90-el megy :D Szóval inkább vicces, mint idegesítő, de mindenképp helye van a listámon.

bf109075_1.jpg

 

Amúgy ezeket az éveket imádom autók szempontjából (forrás: beforward.jp)

 

9. Tour de Falu:

Ó igen, ezzel akár lavinát is lehetne indítani. Ki a köcsög? A bringás, vagy az autós? Nos ebbe nem kívánok beszállni, egy ok miatt. A városi bringásokkal semmi bajom. Tök kiszámíthatóan szegik meg a szabályokat, sosem volt gondom velük, sem nekik velem. Kivéve egy esetet, de az inkább Mr. Bean volt:  jött mögöttem a bringás, én pedig pont rosszkor elkezdtem szélvédőt mosni. A fele víz a szemébe, nagyon megijedt, én meg csak integettem, hogy bocsi :D Viszont a falusi bringások, akik gondolnak egyet és kanyarodnak, vagy szép sinus görbét írnak le haladás közben...nem szeretem őket. Idegességi faktor: 6/10

 

img018.jpg

Néha gyökkettőnél is bedől (forrás: sportaktiv.hu)

10. Nem előzők:

Tulajdonképp ők a szüttyögők egy speciális csoportja. Nem szeretek előzni, ezt elmondhatom. Teljesen veszélyes manőver, ki kell számítani a szembejövő sebességét, távolságát. Úgy alapjába véve a párhuzamos közlekedésre alkalmas utakat szeretem. De amikor egyszer-egyszer egy sima úton megyek, és előzhetnék, de megvárom amíg az előttem lévő előz (többnyire biztonsági okokból: egy kamiont könnyebb megelőzni, mint egy kamiont, meg mögötte egy bármilyen járművet+annak a követési távolsága), de ő nem előz, és nem is értem miért, hiszen eddig jó tempóban ment előttem...no ekkor nagyon mérges leszek. Ha van lehetőség előzzünk. Ha nem érezzük kellően biztonságosnak, akkor pedig tartsunk akkora távolságot, hogy aki minket előz, beférjen.

samsung-transparent-truck_2x.jpg

Tudom néha jó lenne egy ilyen (forrás: gizmag.com)

 

 

 

Mivel eleve tizesre szabtam a listát, be is fejezem. Azonban vannak még olyan kategóriák, akik egy huszas listába beférnének. Kommentbe is mehet természetesen :)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kocsivalutazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr617724620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Laci 2015.08.24. 12:05:48

@eff:

"ez is nagyon ferdítés jellegű"

Ezek szerint te nem szoktál biciklizni :-)

Mészáros Laci 2015.08.24. 12:06:58

@agytörzsy prof:

"ugyanolyan komplexusos fasztarisznya vagy, mint a hátulról letoló/jobbról előző/tolakodó."

Valószínűleg így van, mint írtam többször, ez egy rossz szokás. Sajnálom.

aegithalos 2015.08.24. 12:06:59

@csak egy néző: "kár hogy nem csináltam fotót" Az, kar. Igy sajnos nem hiszek neked.

Mészáros Laci 2015.08.24. 12:10:19

@agytörzsy prof:

"a közúti veszélyeztetés és az önbíráskodás bűncselekmény"

Igen, tudom.

eff 2015.08.24. 12:14:24

@Mészáros Laci: "Nem a szabálytalankodásra ugrok, hanem a tolakodásra, amikor azt hiszi, hogy neki mindent szabad, mert senki nem mer az útjába állni, és ráadásul még esze sincsen."

a "még esze sincsen" részt egy kicsit (max 2-3 sorban) kifejtenéd?

dingó29 2015.08.24. 12:21:31

Nekem a legidegesítőbb típusom a csak tőlemkétméterrelévőállóaútóelőttmegyekát fajta gyalogos. Megyek az úton és 60-70-méterről látom hogy áll a járda szélén a zebránál. Elemgedem a gázt, hogy szépen kényelmesen átsattyoghasson, de neeeem meg nem mozdul amíg 10 méterre nem leszek és akkor indul el. Nehogymá ne kelljen megállnom

Mészáros Laci 2015.08.24. 12:33:38

@eff:

szerintem már megtettem párszor. kamont (vagy több kamiont) előzünk egymást követően több autó. messze hátul reflektorral közeledik valaki, majd mögöttem másfél méterrel villog és szitál, hogy engedjem el, miközben (1) nincs hova lehúzódni (2) mivel előttem is haladnak, gyorsítani sincs módomban.

ez az a helyzet, amikor a mögöttem villogó, jobbra-balra ficergő autósnak fékezéssel jelzem, hogy észrevettem és szeretném ha betartaná a követési távolságot, többet nem tehetek érte.

Mészáros Laci 2015.08.24. 12:34:22

@dingó29:

szerintem ezek a gyalogosok egyszerűen csak félnek.

Mészáros Laci 2015.08.24. 12:38:22

@eff:

ha két bringás egymást szorosan követi, és a kerekük valamiért összeér (a hátul levő elbambul), akkor az elől haladó max egy zizegő hangot hall, a hátul haladó bringás első kereke viszont pillanatokon belül nekifeszül az elől haladó hátsó kerekének. mivel a bicikli egyensúlyozásában fontos szerepe van a finom kormánymozdulatoknak, a hátul haladó bicikli gyorsuló ütemben dől. rutintalan bringás próbál korrigálni (pedig csak fékeznie kellene) majd nagyot esik.

gigabursch 2015.08.24. 12:42:03

Az a Samsung LCD mekkora blama!

Teljesen mást ábrázol a kép, mint ami a háttérben van.

(Samsungot se veszek...)

Cormorant 2015.08.24. 12:45:47

@t26:
Magyarul leírta a kommentelő:
"akkor pedig tartsunk akkora távolságot, hogy aki minket előz, beférjen."
Csak ismételni tudom, más szavakkal:
Ha olyan autód van, amivel - idézlek "de 70-ről nem tudok felgyorsítani pár mp-en belül" -, akkor hagyj helyet! Láthatóan mutasd meg, hogy más, aki fel tud gyorsulni, beférjen!
Ha ezt megteszed, akkor nincs miért izgulnod és feleslegesen válaszolgatni a jogos észrevételre. Ha nem, akkor ne a kommentelőt oktasd, hanem magaddal foglalkozz!

eff 2015.08.24. 12:48:16

@Mészáros Laci: aha, "Már bringás koromban megtanultam, hogy ha konvojban haladunk, és összemegyünk az jár pórul, aki hátul van" én ezt (összemegyünk) úgy értelmezem mint bukást. Mert olyan volt egyszer ( nagyon emlékezetes), hogy 30km/h feletti tekerésnél én buktam, és a mögöttem lévő 3 társamból 2 belémzúgott, azaz konkrétan rám estek bicajostul. Elégé összetörtem magam, meg a kicsi a rakás alján összejött ez-az.

Mészáros Laci 2015.08.24. 12:55:31

@dingó29:

Gondolom, a tonnányi, közelledő vastól. A félelem ritkán ésszerű.

Cormorant 2015.08.24. 13:06:51

@Kerek Perec:
"Megy elöl egy traktor, 10 kocsi utána, aztán jön a barom aki egyesével megpróbálja kielőzni azokat, akik addig nem tudtak előzni. Mert neki menni fog. "
Nem feltétlenül értek egyet!
Tipikus szituáció, 1000x átéltem. Kérdés, hogy a traktor mögött ki megy? Ha a "Nem előzők" csoport tagja, akkor a mögötte lévő felelőssége, hogy ezt felismerje és megelőzze. Ha az sem, akkor a következőé - és így tovább, végig a soron. Ha én utolsóként csatlakozom egy ilyen - mindegy, hogy mennyire hosszú- sorhoz, várok 2, 3 lehetőséget és ha azt látom, hogy előttem akár egy valaki is előz, várok a soromra, hiszen nyilvánvaló, hogy előttem is vannak, akik haladnának, felesleges veszélyes helyzetet teremteni. Ha azt látom, hogy SENKI nem előz, akkor padlógáz és megelőzök annyi autót, amennyit ELŐRE BELÁTOK és SZABÁLYOSAN, BIZTONSÁGOSAN meg tudok előzni.
Az előzés lehetősége mindenki előtt ott áll, de nem kötelező. Nem kihasználni azonban a biztonságos lehetőséget az én szememben egyenlő azzal, hogy az illető szüttyögő nem előző.
Mielőtt bárki kötözködne, még egyszer hangsúlyozom a következőket:
1. Senki más előttem nem előzött, pedig volt 2-3 három lehetőség.
2. A saját előzésemet belátható esetben, biztonságosan végzem.
Nyilván ez a hozzáállás a nem előző szüttyögőknek nem tetszik, várom szíves kommentjeiket, amivel magukról kiállítják a bizonyítványt. Választ ne várjanak, oklevelet nem küldök.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.08.24. 13:07:03

@Mészáros Laci: gondolom te pedig a belsőben fékezgetve egy isten vagy.
Köcsög szarfaszú geci.
De leállni ilyenkor már nem mersz.

dingó29 2015.08.24. 13:07:30

@Mészáros Laci: Szóval félelmetesebb a suzuki, mikor 70 méter távolságtól kezdve a hatalmas 50 km sebességről motorfékkel lassul, mint amikor már csak pár méterre van, és izomból kell fékezni mert a barom akkor lép le. Nem semmi rettegés lehet az ilyen gyalogosok élete

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.08.24. 13:08:53

@Mészáros Laci: tehát vészhelyzetet okozol, okos
Amúgy jellemzően nem ilyeneket látok, hanem közel s távol senki, de ő rettegve ÓRA SZERINT 130-cal megy a belsőben.
Te pont ilyen lehetsz a suzukiddal.

csak egy néző 2015.08.24. 13:11:32

@aegithalos:
Mert ugye, ha bekopizom a képeket, akkor elhiszed?
Akkor azt mondod, hogy ez nem is ott készült.
Egyébként pedig azt hiszel, amit akarsz. Kűzdjetek csak.

Cormorant 2015.08.24. 13:13:16

@Jankove:
"Figyelni, radarozni, 360 fokban mi történik körülöttem."
Igy van! Aki ezt nem teszi, az potenciális veszélyforrás!
Mondjuk baleset akkor is lenne, hiszen az autó műszaki eszköz és számos külső tényező is befolyásolja a működését, de biztos, hogy jóval kevesebb!

Mészáros Laci 2015.08.24. 13:13:46

@enpera:

Szívem egyetlen királynője, azt képzelsz, ami csak jólesik :-)

Miért állnék le?

Mészáros Laci 2015.08.24. 13:16:25

@enpera:

"tehát vészhelyzetet okozol, okos"

Épp ellenkezőleg: veszélyhelyzetet az okoz, aki másfél méterrel jön mögöttem.
Azzal, hogy a követési távolság növelésére kényszerítem, biztonságosabban tudunk haladni.

Medgar 2015.08.24. 14:41:07

@Mészáros Laci: Tudod mit? Az általad leírt cselekvések szerintem kimerítik a közúti veszélyeztetés fogalmát, ezért nem sajnálom a fáradtságot és megírom a feljelentést és holnap reggel leadom a kapitányságon. Így legalább kiderül igazad van-e.

2015.08.24. 14:41:49

@Cormorant:
Ez attól is függ, mit nevezzel biztonságos lehetőségnek, mert ez autó függő, na meg sofőr függő is, mert a tutyimutyik vannak az egyik oldalon, a másik oldalon meg a szemközt jövőt fékezésre kényszerítő barmok, na meg a normális emberek a kettő között. Nyilván te is mint mindenki a normális kategóriába sorolod magad, de a tutyimutyik is a kamikázék sem tudják magukról, hogy mik valójában.

2015.08.24. 14:44:19

@Mészáros Laci:
Abban igazad van, hogy az általad emlegetett barmoktól egy életre el kellene venni a jogsit, de tőled is.

aegithalos 2015.08.24. 15:25:42

@csak egy néző: Kit takar a tobbesszam? Kivel "kűzdök"? Mifele harcot? Meselj, mit kepzeltel el rolam. :D

Mészáros Laci 2015.08.24. 15:26:20

@Medgar:

Sok sikert kívánok!
Számolj majd be kérlek a fejleményekről.

Mészáros Laci 2015.08.24. 15:28:22

@nagybalfasz:

miért is? szerintem kifejezetten NÖVELI a közlekedés biztonságát, ha a mögöttem jövő nagyobb távolságot tart.

Niebur 2015.08.24. 15:45:16

@nagybalfasz: Pedig (ha nem is büntetőjogilag), a baleset okozója ő volt. Meg kellene fordítani a kérdést: Aki nem képes ideális viszonyok között a megengedett sebességgel közlekedni, az ne üljön autóba. Ha pedig ezt szándékosan teszi, potenciális gyilkos.

aegithalos 2015.08.24. 15:52:50

@Niebur: Valahol kozeputon van az igazsag. Szalltam el mar elozes kozben, ugy hogy az elozott nenit is leloktem az utrol, es felereszben en voltam a hibas, felereszben meg o.
Lakott terulteten kivul tortent a manover, a neni 30-cal ment en 50-nel. Gigaszok harca. :)
4-5 centis ho volt, a nyomvonalon csak latyak. 50-nel siman lehetett menni. A neninek volt elotte balesete (beszelgettunk utana, volt ra idonk), ezert ovatos volt. Ezt lehet ugy is interpretalni, hogy be volt szarva a szituaciotol es inkabb otthon kellett volna maradnia. Az elozesemet is lehet ugy interpretalni, hogy indokoltalanul gyorsan hajtottam. Rendes aszfalton az nem lett volna gyorshajtas, azon a szakaszon viszont nyomvaju volt, ami a hoban nem latszott, ugyhogy elszalltunk.
Na, ki volt a hibas? Szamomra en, el se kellett volna indulnom aznap. De a neni keze is benne volt a buliban.

csak egy néző 2015.08.24. 15:54:06

@aegithalos:
Az ilyen önkéntes rendőr Mészáros Laci féle idiótákra gondoltam amikr a kűzdelemről írtam.

báró Csekonics 2015.08.24. 15:54:29

Gyerekek, csak egy apróságot hadd tegyek hozzá az épületes társalgáshoz: attól senki nem lesz kevesebb, ha valaki megelőzte az úton. Tudom, a magyar nyelvben a 'megelőz' jelenti azt is hogy a másik jobb valamiben, de az úton ez egyáltalán nem szükségszerű - tehát ha Te előzöd meg, ugyanúgy nem biztos hogy bármiben jobb vagy nála...
Ja, és persze elengedni azt aki láthatóan jobban siet nálad nem jogod, hanem kötelességed a szabályok szerint. Igen, akkor is ha 130-cal mész a pálya legbelső sávjában. Ki tudja, hogy miért és hová siet?

Asszonynál / barátnődnél (ízlés szerint: barátodnál) bizonyíts.

Niebur 2015.08.24. 16:25:18

@aegithalos: Hát, ez az. Ha a néni 50-l ment volna, nincs baleset. Ha óvatoskodott és főleg ha tapasztalata is van, ne üljön autóba.Egyszer már írtam valahol, megismétlem:4-s út, nyár, ideális körülmények. Kisteherautóval utol értünk egy Volvót. 60-65 km-l ment, a forgalom miatt nem tudtunk előzni. Néhány perc múlva már kilométeres kocsisor volt mögöttünk. Így ment vagy 15-20 kilométeren keresztül. Mikor végre előztük, átnéztem. Az anyósülésen szalámi, kenyér, reggelizett...

Reggel Tibor 2015.08.24. 17:15:23

Érdekes ez a vita...
Mindenesetre én nem szoktam önkéntes rendőrt játszani.
Csak simán nem teszek eleget a mögöttem villogó baromnak, amikor pontosan tudja, hogy én is arra várok, hogy az előttem lévő lehúzódjon.

A jobboldali előzést szintén nem szeretem, de csak akkor, ha szlalomozik. Ha maradva a sávjában begurul melléd, mert a szélső jobban halad, akkor szabályosan jár el.

Mayday 2015.08.24. 17:44:01

@Mészáros Laci:

"Az ilyen pöcsfejeket is szoktam büntetni. Nem versenyautóm van, de ahhoz elég erős, hogy pár másodpercig tartsam a jobbról előzni próbáló gyorsulását. Eddig mind észbekaptak és nem kenődtek fel a kamionra."

Én meg ilyenkor szoktam mögéd beállni és felhivni az IGAZI rendőröket, majd bemondani a rendszámod és hogy hol vagy és megvárni amig megállítanak. Ja és persze megmutatni nekik mindezt dashcamon az első rendőrörsön, ha épp nincs idejük kijönni.
Te meg várhatod közúti veszélyeztetésért a csekket.

aegithalos 2015.08.24. 17:45:59

@csak egy néző: Es rovid ü, az Isten aldjon meg.

Mészáros Laci 2015.08.24. 17:47:03

@Mayday:

Szeretettel várom az alkalmat, amikor bebizonyítják, hogy nekem számítanom kellett volna a JOBBRÓL előzni próbáló polgártársra. Persze, ha a dashcam-ed a szemmozgásomat is rögzíti, akkor sarokba szorulok.

Mészáros Laci 2015.08.24. 17:47:48

@csak egy néző:

mindenki idióta, aki másként látja a világot, mint te :)

Mészáros Laci 2015.08.24. 17:53:50

@Mayday:

Szerintem a közúti veszélyeztetésért nem csekket küldenek, ez kapásból feljelentés, ügyészség, bíróság, bizonyítás. Megkezdem a kamion előzését, majd (hogy az előzést mielőbb befejezzem) gyorsítok. Sajnos én nem tehetek róla, hogy szabálytalankodó autóstársam eközben próbálkozik engem jobbról megelőzve (1. szabálysértés) veszélyes manőverekkel (2. szabálysértés) nagy sebességgel közvetlenül elém bevágni (3. szabálysértés). Miközben én becsületesen és szabályosan előzöm a teherautót.

Szóval nem biztos, hogy én leszek az, akit közúti veszélyeztetésért elmeszelnek.

Mayday 2015.08.24. 17:59:18

@Mészáros Laci: Egy baj van a meséddel: jobbról előzni nem szabálytalan autópályán, előzésben a másikat akadályozni viszont nagyon az. Nyugodj meg, te fogsz szívni.

Mayday 2015.08.24. 18:00:49

" Így szabályos lehet az is, ha a jármű cikázás, szlalomozás nélkül, folyamatosan a külső sávban maradva halad el jobbról a belső sávban lassabban autózó mellett."

index.hu/belfold/2015/04/09/poffeszkedo_rendorauto_lehet_jobbrol_elozni/

ha ilyenkor a belsőben nekiállsz gyorsítani, ezt ki nem magyarázod sehogy utána.

Mayday 2015.08.24. 18:02:22

@Mészáros Laci: "Szeretettel várom az alkalmat, amikor bebizonyítják, hogy nekem számítanom kellett volna a JOBBRÓL előzni próbáló polgártársra. Persze, ha a dashcam-ed a szemmozgásomat is rögzíti, akkor sarokba szorulok."

A jogsioktatáson az első órán elmondják, hogy a szem körbejár az út, a műszerfal és a tükrök között. Innentől fogva nem nagyon valid azzal védekezni hogy nem láttad a jobb oldali sávot.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:04:07

@Mayday:

De, teljesen szabálytalan. Kresz 34. paragrafus (3) bekezdés.

aegithalos 2015.08.24. 18:05:17

@Mayday: +1.
Laci, a delelott folyaman probaltam finoman fogalmazni, de most mar kibukik: te vagy a 11-es tipusu faszkalap, az idiota onkentes rendor. No offense, csak tenymegallapitas. Gondolom egyaltalan nem zavar, hiszen jol tudod te ezt magadrol sot meg buszke is vagy ra. Csak igy tovabb, kivanom, hogy egyedul egj az autodban egy forgalomszabalyozo hostetted utan.

Mayday 2015.08.24. 18:06:27

@Mészáros Laci: Mindez a mese akkor fog végetérni, amikor te a belsőben megpróbálsz az 1300 kilós kocsiddal egy 1900 kilós kocsit (bmw 7, a8, stb) a külső sávban tartani, majd az elhúzza a kormányt, te meg lepattansz róla át a szembesávba vagy a szalagkorlátra. lehet hogy a bíróság neked ad igazat, de ez a tolószékben/gipszágyban/föld alatt, ahol a következő 50 évet töltöd majd, nem nagyon fog vigasztalni.

mindig van nagyobb kutya és nehezebb autó, utólag lehet igazad a biróság előtt, de az összetört csontjaid ettől nem lesznek újra épek.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:08:28

@Mayday:

"a szem körbejár az út, a műszerfal és a tükrök között"

így van. teljesen jól mondod, mielőtt megkezdem a kamion előzését, gondosan körültekintek, akkor lépek át a bal oldali sávba, amikor meggyőződök arról, hogy nem kényszerítem indokolatlanul erős sebesség- vagy irányváltoztatásra az ott esetleg jelenlevő (közeledő) autóst. megkezdem az előzést. az előzés veszélyes művelet, ezért fokozott figyelmet fordítok az autó iránytartására (különösen nagy sebességnél teherautót előzve kis oldalszél is veszélyes lehet), és igyekszem a manővert mielőbb befejezni.

nem gondoskodhatok a szabálytalanul jobbról, szabálytalanul gyorshajtva, szabálytalanul kis követési távolságokat tartó, szabálytalanul veszélyes manővereket végző autóstársaim biztonságáról őhelyettük is.

Mayday 2015.08.24. 18:08:38

@Mészáros Laci: az említett bekezdés az egysávos útra vonatkozik, más baj nincs vele.

Mayday 2015.08.24. 18:09:42

@aegithalos: nem szabályozom a forgalmat, meghagyom a rendőröknek. csak úgy közlekedek, ahogy a kresz engedi, ennyi. nem tartok fel senkit, nem fékezgetek indokolatlanul, semmi ilyesmi.

Mayday 2015.08.24. 18:10:40

@aegithalos: apró probléma még, hogy nem is kommenteltem délelőtt, csak most kb fél órája először :D :D :D
akárkinek is irtál délelőtt, azt el sem olvastam :D

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:13:10

@Mayday:

"majd az elhúzza a kormányt,"

ezeket a perspektívákat már többen felvetették. az első ugye az, hogy bár itt legalább száz tolakodó pöcsfej kiakadt már, de többször is leírtam, hogy én NEM vagyok nyomulós autós, ezért viszonylag ritkán (évente 1-2 alkalommal) fordul elő, hogy (mint a dohányosok) előtör rajtam ez a rossz szokás. ez elég ritka. még ennél is sokkal ritkább, hogy egy kamion mögé szorított nagyautó vezetője beválllalná az 5 től 10 évig terjedő szabadságvesztést, lásd még Rezesova.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:17:30

@Mayday:

A 34. paragrafus általános szabály. A párhuzamos közlekedésre vonatkozó 36 illetve autópályára vonatkozó 37. paragrafus sem tesz kivételt: jobbra tartási kötelezettség, további (ettől balra eső) sávokat csak előzés céljára szabad használni, kivéve, ha a nagy forgalom miatt a sávok telítettek. EBBEN AZ ESETBEN a párhuzamos sávokban kialakuló eltérő sebesség nem tekinthető előzésnek.

Mayday 2015.08.24. 18:18:06

@Mészáros Laci: kivánom hogy egyszer egy civil ruhás rendőrt akarj megbüntetni :D
btw minden mozdulatodra rá lehet húzni az indokolatlan feltartást, amiért megintcsak vegzálható vagy :D
pl előzésnél ajánlott hogy min 20 km/h legyen a sebességkülönbség. ha ezt nem tartod be, akkor máris hiába emberkedsz a belsőben azzal h előzöl, bebuktad.

Mayday 2015.08.24. 18:19:54

@Mészáros Laci: vitatkozhatsz meg idézgetheted a kreszt, a rendőrök szerint ez van most:

index.hu/belfold/2015/04/09/poffeszkedo_rendorauto_lehet_jobbrol_elozni/

nincs miről beszélni, ők mondták, hogy lehet jobbról előzni, ennyi. csináld amit akarsz, de ha pályan belsőben 120-al mész én meg jobbról 130al és gyorsitani kezdesz, rádhívom az igazi rendőröket és magyarázhatod nekik az elveidet, ennyi.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:22:10

@aegithalos:

"te vagy a 11-es tipusu faszkalap, az idiota onkentes rendor"

igen, az évi 1-2 alkalom során. nem, nem vagyok büszke rá, mint írtam, ez egy rossz szokás. van aki dohányzik, én meg rosszul bírom az agresszíven nyomuló autósokat, akik azt gondolják, hogy minden szabályt megszeghetnek és senki nem mer az útjukba állni. nem gondolom, hogy megváltoztatom a viselkedésüket, itt is az összes nyomulós, levillogós faszkalap rám volt kiakadva, hogyhogy nem engedem őket nyomulni, ők sem tanultak belőle, pedig itt nem éles helyzet volt, hanem barátságos beszélgetés.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:25:01

@Mayday:

olvastam ezt a cikket, a jogszabályok meglehetősen rugalmas értelmezése, de azért a kulcsmondat:

"a jogalkotó szerint a manőver akkor nem minősül előzésnek, ha azt fokozott figyelemmel, más közlekedők zavarása és kis távolságon belüli újbóli sávváltás nélkül hajtják végre."

namost a levillogó majd hirtelen sávváltással jobbról előzni próbáló nagyautósra már nem vonatkozik ez a (különös) engedélenység.

Mayday 2015.08.24. 18:25:03

@Mészáros Laci:
"nem gondoskodhatok a szabálytalanul jobbról, szabálytalanul gyorshajtva, szabálytalanul kis követési távolságokat tartó, szabálytalanul veszélyes manővereket végző autóstársaim biztonságáról őhelyettük is."

kár hogy szabályos jobbról előzni, úgyhogy de, figyelni kell arra is, aki jobbról szabályosan előz, nem gyorshajtva.

Mayday 2015.08.24. 18:26:11

@Mészáros Laci:
"namost a levillogó majd hirtelen sávváltással jobbról előzni próbáló nagyautósra már nem vonatkozik ez a (különös) engedélenység."

ki beszélt itt ilyenről? mikor látom hogy tökölsz a belsőben mert félsz a sebességtől, már 1 km-el mögötted kimegyek a külsőbe és szépen elmegyek melletted. igy máris nem igaz rám amit irtál.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:29:11

@Mayday:

"magyarázhatod nekik az elveidet"

Tényleg. Hívd rám a rendőröket. Akár most rögtön is megteheted. Pont annyi bizonyítékod van elllenem most, mint amikor kb két hónapja ténylegesen próbált jobbról előzni egy nagyautó és nem sikerült neki. Ha volt is dashcamja, amit az rögzített, aligha mutogatná a rendőröknek. Ez a nyomulós autósok peche - önmaguk ellen szolgáltatnának bizonyítékot, engem meg aligha tudnának megszorongatni, mert az én hátsó kamerámon látottak alapján a közúti veszélyeztetés miatt őket vonnák eljárás alá, iziben.

Nehéz a benzincowboyok élete.

Mayday 2015.08.24. 18:29:54

@Mayday: A villogó nagyautósról meg annyit, hogy ha annyira barom vagy, hogy nem mész ki előre és mondjuk véletlen rálépsz a fékre, mert meglátsz vmi szemetet az úton, akkor másfél méterről meglök. ennek egyenes következménye az lesz, h neki lesz egy lámpacsere, te meg minimum pattogni kezdesz a szalagkorlátok között, de ha szar a lengéscsillapítód, akkor fel is borulsz. kur...ra megérte nem lehúzódni.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:30:30

@Mayday:

"kár hogy szabályos jobbról előzni"

nem, jobbról előzni szabálytalan (a 34. paragragus 4-5 bekezdésben felsorolt kivételektől eltekintve). mint azt az imént már említettem.

Mayday 2015.08.24. 18:30:42

@Mészáros Laci:
A villogó nagyautósról meg annyit, hogy ha annyira barom vagy, hogy nem mész ki előre és mondjuk véletlen rálépsz a fékre, mert meglátsz vmi szemetet az úton, akkor másfél méterről meglök. ennek egyenes következménye az lesz, h neki lesz egy lámpacsere, te meg minimum pattogni kezdesz a szalagkorlátok között, de ha szar a lengéscsillapítód, akkor fel is borulsz. kur...ra megérte nem lehúzódni.

Mayday 2015.08.24. 18:31:27

@Mészáros Laci:
"nem, jobbról előzni szabálytalan (a 34. paragragus 4-5 bekezdésben felsorolt kivételektől eltekintve). mint azt az imént már említettem."

az index cikke nem ezt mondja, bocs hogy az NFM-nek hiszek és nem neked.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:32:49

@Mayday:

"ki beszélt itt ilyenről?"

mert egész mostanáig erről volt szó :-) csak ezekszerint úgy robbant ki belőled a harag, hogy el sem olvastad, amire vállaszolsz, ez esetben visszavonom a neked kiosztott negatív jelzőket.

Mayday 2015.08.24. 18:33:03

@Mészáros Laci:
"Tényleg. Hívd rám a rendőröket. "

Megteszem ha megpróbálsz szabálytalanul feltartani vagy veszélyeztetsz. Volt már példa rá, 4es úton 70ről elkezdett gyorsítani akit előztem. Egyet felejtett el, hogy Cegléd előtt pár km-el mindig ott állnak a rendőrök. Azóta tudja.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:34:25

@Mayday:

"az index cikke nem ezt mondja, bocs hogy az NFM-nek hiszek és nem neked. "

fura dolog ez, idemásolom ismét:

"Tehát még egyszer: a jogalkotó szerint a manőver akkor nem minősül előzésnek, ha azt fokozott figyelemmel, más közlekedők zavarása és kis távolságon belüli újbóli sávváltás nélkül hajtják végre"

Jobbróll előzni továbbra is TILOS, de bizonyos speciális körülmények között a manőver nem minősül (jobbról) előzésnek, hanem egyszerű "elhaladásnak."

Aszi 2015.08.24. 18:36:41

Namost a "szüttyögőnek" bélyegzett autósok esetében általában ám nem az a helyzet, hogy ő 40-nel megy, miközben 50-nel lehetne, hanem hogy 50 a megengedett, te 70-nel akarsz menni, és leszüttyögőzöd azt, aki csak 57-tel megy.

Amúgy 11.-nek be lehetne venni azt a fajtát, aki hátulról letol, mert te a 70 megengedett mellett csak 90-nel mész, és nem 110-zel, ahogyan ő szeretne.

Különben egy felmérés szerint az autósok 90%-a az átlagnál lényegesen jobb vezetőnek tartja saját magát.

Mészáros Laci 2015.08.24. 18:37:48

@Mayday:

"Megteszem ha megpróbálsz szabálytalanul feltartani"

Ilyent sosem csinálok.

"vagy veszélyeztetsz"

mint írtam: ha én szabályosan megkezdem egy kamion előzését 130-135 tempóval, mire te, aki addig két méterrel mögöttem villogtál, jobbra kivágsz és jobbról próbálsz elémfurakodni, ami esetleg neked nem sikerül akkor nem én veszélyeztetlek téged, hanem te engem. erről az egy speciállis esetről beszéltem, semmi másról.

megértem, hogy itt van valaki, akire ráboríthatod a többi közlekedővel szembeni haragodat is, de ez félreértés.

Aszi 2015.08.24. 18:47:57

12. idegesítő fajta pedig az, aki azt hiszi, hogy városban is érvényes a jobbratartás, és az ő gyorshajtási vágyát mindenkinek ki kell szolgálnia azzal, hogy eltakarodik előle a belső sávból, azaz a gyorshajtó is takarodjon el a még gyorsabban hajtó elől. Ez megfejelve seggbebújással-villogással, majd ha az illető nem takarodik le, bosszúállás jobbról előzéssel, illető elé bevágással és satufékezéssel.

csak egy néző 2015.08.24. 19:01:10

@Mészáros Laci:
"mindenki idióta, aki másként látja a világot, mint te :)"
Egyelőre úgy néz ki, igaz, hogy a kezdésedhez képest nem kicsit kihátráltál az önkéntes rendőri szerepedből (évi 1-2), de mintha te szaladtál volna be a f@szerdőbe tátott szájjal.

Mészáros Laci 2015.08.24. 20:32:11

@csak egy néző:

"a kezdésedhez képest nem kicsit kihátráltál"

Nem-nem, az elejétől kezdve ezt mondtam, csak könnyebb volt engem lehülyézni, ha a szemeddel nem vetted észre.

cso zsi 2015.08.24. 20:46:43

"Tour de falu"?
Vidéken mindig tudom, mire számítsak. A reggeli munkábamenő az nem mindenáron, hanem mindenképp oda akar érni, élve.
Aki a földről jön kapával, lehet, hogy nem szomjas.
Viszont van rajta láthatósági cucc. Élni akar.

A pesti? Na hagyjuk.

cso zsi 2015.08.24. 20:48:08

@Aszi: Ahogy mondod. Havi 5-6000 km mellett találkozni minddel.
Néha én se vagyok különb.

cso zsi 2015.08.24. 20:58:01

@csak egy néző: Értelmezni tudod az előzés, és az elhaladás közötti különbséget? Hasonló témában már tettem fel képet pár éve. Mentem a külsőben 90-100 körül, az adott jármű annyira volt képes. Akik megelőztek, egy másik, távolabbi előzés miatt feltorlódtak, fékeztek. Nekem meg kellett volna állnom a külsőben, hogy a belsőben lelassuló sort ne "előzzem meg"? Vagy 500 méternyi üres út volt előttem, ahová a többieknek hivatalosan be kellett volna sorolniuk az előzés végrehajtása után.
De ezen nem török pálcát, magam is a belsőben maradok, ha pl. két-három, kivételesen tűrhető térközt tartó kamiont előzök.

csak egy néző 2015.08.24. 21:03:12

@cso zsi:
"Ebből az következik, hogy autópályán, ha kialakul a párhuzamos közlekedés, például vasárnap este Balaton felől megérkeznek az autók Budapest határához, és innen már csak lépésben, sűrű tömött sorokban közlekednek tovább, a belső sávban folyamatosan is haladhatnak járművek.
Ilyenkor viszont ez az eset már nem minősül előzésnek. És bár az előzés definíciója a következő:
c) Előzés: járművel az úttesten azonos irányban haladó jármű melletti elhaladás.
A következő mondatban már ez áll:
Párhuzamos közlekedés esetében a különböző forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek egymás melletti elhaladása nem minősül előzésnek."
Szívesen máskor is.

cso zsi 2015.08.24. 22:08:04

@csak egy néző: Párhuzamos közlekedés? Lakott területen, vagy lakott területen kívül?
Keresd meg a különbséget.

csak egy néző 2015.08.24. 22:14:55

@cso zsi:
Nem tudom, mi nem világos, de itt van egy szakértő értelmezése.
Ugye valamikor levizsgáztál Kreszből is?
kreszforum.hu/elozes-vagy-nem/

2015.08.25. 00:16:48

@nagybalfasz: "ismerek egy nótórius lassanhajtót és egy gyorshajtót. Az a durva, mindkettő megmagyarázza a saját hülyeségét,és mindkettő jó sofőrnek érzi magát"

Igen tipikus magyar jellemvonás, mindenki hülye, csak én vagyok helikopter. Én egyébként -hamár választanom kell a két típus közül - az autópályán lassan hajtókra orrolok jobban, ráadásul ezek egyszerűen nem képesek felfogni, hogy a gyorsforgalmi utakat gyors közlekedésre találták ki, ahol pont a lassú járművek Ők, a potenciális baleseti veszélyforrások, egyébként lassan haladni OTT ugyanannyira nem szabályos, mint 200-zal repeszteni.

Az megmár csak költői kérdés kategória, hogy aki a 130-as táblánál 130-cal hajtva nem érzi biztonságban magát, nem érzi úgy hogy ura a gépjárműnek, az miért nem gondolkodik el azon, hogy jobb lenne inkább tömegközlekedéssel járni? Vagy hamár mégis autót vezet, minek megy fel a pályára? Lehet menni 40-50-nel, is csak akkor tessék keresni hozzá valami harmadrendű mellékutat, van szép számmal az országban.

Tényleg nincs optimum a magyar közlekedésben, csak végletek mindenhol: Az állandóan száguldozó, és a volán mögött ábrándozó-, fikázó-, mindennel foglalkozó-, nem figyelő- tötymörgő között, az átmenetet egy archeotípus képviseli: a fixen 80-nal közlekedő. Akit nem érdekel hogy 50km/h lakott terület, vagy 130 pálya, a tempomat mindenhol szigorúan tartja a 80-at. Siralmas. Ma reggel is megyek a 4-esen ferihegyi elkerülőnél, autóút 110km/h megengedett, 82-vel andalog a sor a belső sávban... ezt vajon miért nem büntetik de irgalmatlanul? ehhhhhhhhhhhhh

cso zsi 2015.08.25. 00:39:38

@csak egy néző: Tehát még mindig nem tudod, hogy mi a különbség a lakott területen, és a lakott területen kívüli párhuzamos közlekedés szabályai között?
Elég lett volna elolvasni az idézett oldalt.

2015.08.25. 00:57:21

@Aszi: "idegesítő fajta pedig az, aki azt hiszi, hogy városban is érvényes a jobbratartás"

Olvasd el a 36. § Párhuzamos közlekedés 1-6 rendelkezéseit, főleg a 2-es pontot, idézem:

"Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni feltéve, hogy ezzel a jármű a mögötte gyorsabban haladó járművek közlekedését nem akadályozza. Az ilyen módon haladó jármű mellett - a (6) bekezdés c) pontjában foglaltak megtartásával - fokozott figyelemmel jobbról el szabad haladni, a forgalmi sávokat azonban - a gyorsabb előrehaladás érdekében - kis távolságon belül ismételten változtatni, és ezzel a közlekedés résztvevőit zavarni tilos."

Tehát lakott területen belül nincs egzakt jobbratartási kötelezettséged, de feltételekhez kötik a belső sávban való folyamatos haladást. Mégpedig ahhoz, hogy nem tarthatod fel a mögötted jövőt. Tehát "Kvázi" van jobbratartási kötelezettséged. Az íratlan szabály pedig az, hogy jobbra tartási kötelezettséged van mindenhol. Városon kivül nincs apelláta, lakott területen pedig ajánlott.

Aszi 2015.08.25. 01:03:08

@Jankove: Így van, viszont ha a megengedett sebességgel (vagy pláne gyorsabban) haladsz, akkor definíció szerint nem tartasz fel senkit. Magyarul ha te 50 megengedett mellett 60-nal mész, nem kell letakarodnod azért, mert valaki mögötted 80-nal óhajtana menni.

2015.08.25. 01:32:19

@Aszi: "ha te 50 megengedett mellett 60-nal mész, nem kell letakarodnod azért, mert valaki mögötted 80-nal óhajtana menni"

Ez egy sajátos értelmezés, ilyen leírva nincs. Nyilvánvalóan ő ebben az esetben szabályt szeg, de neked viszont a szabály értelmében nincs jogköröd őt rendszabályozni. Én nem szoktam szívózni, ha menni akar hadd menjen, majd a következő kanyarban röhögök egyet rajta, amikor száll kifelé a tetőre rakott kocsiból.

Aszi 2015.08.25. 01:43:02

@Jankove: A jogszabályban nincs leírva, de a hivatalos értelmezésében igen (vagy legalábbis mikor legutóbb néztem, még le volt). Tehát ez nem "sajátos" értelmezés, a bíróság is így fogja értelmezni minden esetben.

Ha nem takarodom le egy gyorshajtó elől, az nem rendszabályozás. Én csak szabályosan haladok. (Vagy lehet, hogy már én is gyorshajtok, csak nem annyira.) Ha ő gyorshajtani akar, ő alkalmazkodjon, ne engem kényszerítsen, hogy az ő speciális igényei kiszolgálása érdekében tegyek valamit.

csak egy néző 2015.08.25. 09:20:00

@cso zsi:
Nem értem, hogy mi a vergődésed tárgya. Már bekopiztam neked a szabályt is.
"Akik megelőztek, egy másik, távolabbi előzés miatt feltorlódtak, fékeztek. Nekem meg kellett volna állnom a külsőben, hogy a belsőben lelassuló sort ne "előzzem meg"?"
Ez a mondatod magárt beszél, már az ötlet is, hogy "meg kellett volna állnom?" AUTÓPÁLYÁN!!! Gratula.
Vagy engem akarsz vizsgáztatni?

cso zsi 2015.08.25. 10:56:04

@csak egy néző: Bakker, Alakvetően a Mészáros Laci ekézésedhez lett hozzászólva, és még én vergődök? Legalább azt nézd, mihez írsz.
Amúgy, ha elolvastad volna az általad idézett szösszenetet, abban benne van, hogy a belsőben sétáló rendőrautó mellett nem mehet el 130-cal, hanem be kell(ene) sorolni mögé, és kihajtani a szélre (ha meri). Ki az a barom, aki megáll autópályán? Sokat látok így is, aki a felhajtón lévő macisajtnál megáll,, majd mintha kiparkolna a járda mellől, rákanyarodik az útra. Enyhébb kategóriája, amikor elfogy a felhajtó, és a terelővonaltól megijed.
Ha a macisajt után már 130-cal megyek (mert nincs valami 80-as korlátozás), akkor nem fogok lefékezni, bevárni, míg a kamion elmegy mellettem, hanem a magam tempójával besorolok elé. Nem "koppra", hanem 15-20 méterrel elé.

csak egy néző 2015.08.25. 11:25:29

@cso zsi:
Akkor ez a kommented tévedésből küldted nekem?
"cso zsi 2015.08.24. 20:58:01
@csak egy néző: Értelmezni tudod az előzés, és az elhaladás közötti különbséget? Hasonló témában már tettem fel képet pár éve. Mentem a külsőben 90-100 körül, az adott jármű annyira volt képes. Akik megelőztek, egy másik, távolabbi előzés miatt feltorlódtak, fékeztek. Nekem meg kellett volna állnom a külsőben, hogy a belsőben lelassuló sort ne "előzzem meg"? Vagy 500 méternyi üres út volt előttem, ahová a többieknek hivatalosan be kellett volna sorolniuk az előzés végrehajtása után.
De ezen nem török pálcát, magam is a belsőben maradok, ha pl. két-három, kivételesen tűrhető térközt tartó kamiont előzök."

Egyébként pedig én azt csináltam volna a gyökér rendőrrel, aki 130-al ment a belső sávban, hogy szép lassan mellé mennék a külsőben és vele párhuzamosan mennék, ugyanolyan sebességgel.
A másik kedvencem, amikor látja, a külső sávban haladó, hogy valaki fel akar hajtani a pályára és tök üres a belső sáv, de az Istenért sem húzódna be, hogy segítse a felhajtást.
Egyébként pont tegnap történt, hogy Lajosmizsénél feljöttem a pályára és Pest felé haladva a belső sáv egy román kisbusz miatt feltorlódott az előző sor a tükörből látva, hogy egy Audi ezerrel közeledik kisoroltam a külsőbe egy picit visszalassítva kb 120-ra. Szinte biztosra vettem látva az Audi sofőrjét, hogy nem fogja kivárni, míg a kisbusz visszahúzódik, jobbról bevágva két a külső sávban haladó autó közé, de sikerült az előtte haladó Mercit leküzdenie és eléje visszasorolni a feltorlódott előző sorba.

cso zsi 2015.08.25. 12:11:19

Lassan közös nevezőre jutunk. Nem volt véletlen. Pont az történt, amit később linkeltél, csak nekem nem volt miért, és nem volt hová sorolnom, mert a belsőben összefüggő sor alakult ki azokból, akik fél perccel korábban megelőztek.
img5.indafoto.hu/10/9/19729_1fa94bd27600d8fc326e8c9cc285847e/3952969_dc5a361a8921310314fe1f7734c42195_xl.jpg

aegithalos 2015.08.26. 15:25:28

@Mayday: +1 jelentese: egyetertek, elnezest a felreertesert. :)

aegithalos 2015.08.26. 15:29:48

@Mészáros Laci: "nem gondolom, hogy megváltoztatom a viselkedésüket" Akkor a faszert csinalod? Jobb lesz tole a vilag? Ehhh, mindegy, a velemenyem rolad nem valtozott.

Mayday 2015.08.26. 15:39:03

@cso zsi:
"@Mayday: Jogsid van?"

van. több mint 20 éve, egy saját hibás koccanással, 15 km/h sebesség mellett kettővel előttem vki szabálytalanul jobbra kanyarodott egy satufék után, az előttem lévő még meg tudott állni, én már nem.

ezzel szemben belém már 2x jöttek, egyszer csak lökhárító bánta, a második gtk lett, a kocsin csak a tetőlemez nem sérült meg.

Mayday 2015.08.26. 15:41:18

@Mészáros Laci:
"ha én szabályosan megkezdem egy kamion előzését 130-135 tempóval, mire te, aki addig két méterrel mögöttem villogtál, jobbra kivágsz és jobbról próbálsz elémfurakodni, ami esetleg neked nem sikerül akkor nem én veszélyeztetlek téged, hanem te engem. erről az egy speciállis esetről beszéltem, semmi másról."

ha előzés közben utolérlek, már nem előzhetsz szabályosan, ugyanis előzni akkor szabad, ha ezzel a mögötted jövőket nem tarthatod fel. ez esetben nincs jogod mérlegelni hogy a másik mögötted 110-el vagy 210-el jön, tilos feltartanod előzés közben, nem mehetsz ki elé.
innen nézve megint buktad a szabályosságot.

Mészáros Laci 2015.08.26. 18:09:01

minek, minek... rossz szokás. meg tudnám magy

Mészáros Laci 2015.08.27. 09:08:34

@Mayday:

"ha előzés közben utolérlek, már nem előzhetsz szabályosan, ugyanis előzni akkor szabad, ha ezzel a mögötted jövőket nem tarthatod fel."

Nincsen ilyen szabály.

"ez esetben nincs jogod mérlegelni hogy a másik mögötted 110-el vagy 210-el jön, tilos feltartanod előzés közben, nem mehetsz ki elé."

Nincsen ilyen szabály.

Olyan szabály van, hogy nem kényszeríthetem hirtelen sebességváltoztatásra vagy irányváltoztatásra (KRESZ 1. függelék, III/b). Ha meggyőződöm az előzés biztonságos megkezdésének a feltételeiről (tükörbe tekintve hangyafasznyi fénypont), akkor a 210-zel közeledő kénytelen lesz lassítani. És nem előzhet jobbról.

Mészáros Laci 2015.08.27. 09:11:28

@aegithalos:

Mi az, hogy "minek csinálom?" Soxor leírtam, ez egy rossz szokás, olyan, minthogy mások dohányoznak.

Egyébként (ettől az egy, szerencsére ritkán előforduló konfliktushelyzettől eltekintve) kifejezetten udvarias és proszociális közlekedő vagyok. A gyorshajtó-levillogó-jobbrólelőzők viszont hangsúlyosan antiszociálisak. Mit gondoljak azokról, akik a levillogó autósokat veszik védelmükbe...?

Mészáros Laci 2015.08.27. 09:12:44

@Mayday:

"több mint 20 éve"

Pedig jobbról előzni már 20 éve is tilos volt.
süti beállítások módosítása